Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes.

Egy barátom ajánlotta ezt a könyvet, de hónapokig nem jutottam hozzá. Múlt héten anyukám beállt nyakát gyógyítgattam, masszíroztam a másik nagyi félszobájában, mikor a polcról rám kacsintott. Persze hogy elfelejtettem a masszázs után levenni a polcról, meg még az után is napokig, mindig elfelejtettem felugrani érte. Ma azonban két babás jóga óra közt volt időm. El is kezdtem olvasni, ahogy hazaértem, a lányommal közösen elköltött estebéd közben. Fel kellett olvasnom belőle, mert a lányom nem bírta ki, hogy a térdemet csapkodva, a kanapéról furcsa szögben lelógva hahotázok, de úgy, hogy folyik a könnyem. Felolvasni még viccesebb, mint csendesen magadban olvasni. Ha felolvasod, már nyeríteni kell, és ráadásul együtt, és mindenkinek folyik a könnye! Az a legjobb! ;) Szóval, úgy ajánlom ezt a könyvet, hogy együtt olvassátok! :) Párok. Családok. Együtt. Egymásnak. Vannak benne szívet megérintő történetek: olyan megindítóak, elgondolkodtatóak, egy pillanatra megállásra késztetőek, belassítóak, melyektől hirtelen több lesz az idő és a tér is – körülötted, benned. És vannak olyanok, amiktől visítva fetreng az ember fia, lánya, egymás hegyén-hátán :) Klasszikus valójában. Talán már olvastad is. Akkor olvasd el újra ;) Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes.



Kövess minket a Facebook-on!